Időpont:
Helyszín:
Szervező:
Közös ima (magyar, román, német nyelven) taizés énekekkel vendégeinkkel Taizéből, majd egy kis beszélgetésre kerül sor velük az önkéntességről is többek között, persze tea mellett.![]()
19 órától várunk az énekpróbára is. Részletek itt.
Kedves Barátaink!
Két önkéntes fiatal, aki több hónapot Taizében tölt, jelenleg Romániában tartózkodik. Kéthetes utazásuk során Erdélyben és környékén különböző felekezetű egyházközségekben látogatnak meg olyan csoportokat, akik már voltak Taizében vagy idén nyáron készülnek Taizébe jönni. Látogatásuk egyúttal szép alkalom, hogy az Egyháznak olyan arcait is megismerjék, amelyeket saját országukban vagy Taizében még nem tapasztalhattak meg.
Mindkettőjüket nagyon megérintette az a vendégszeretet, amellyel mindenhol fogadják őket korábban számukra ismeretlen emberek.
Utazásuk alatt már voltak Kolozsváron, Nagybányán, Szatmárnémetiben, Sülelmeden, Zilahon, Szovátán, Marosvásárhelyen, Gyulafehérváron, Petrozsényben és még mielőtt visszatérnének Kolozsvárra, mennek tovább Dévára és Nagyszebenbe.
Pénteken este Kolozsvárott lesz közös ima taizéi énekekkel, ahova mindannyiótokat szeretettel küldünk, hogy a két fiatal barátunkkal –látogatásuk legvégén– találkozzon és imádkozzon.
Részletek:
Március 18. péntek 20 óra, Kétágú református templom (cím: 1989. December 21. sugárút 41. sz.)
Isten áldjon benneteket!
James tv., Kilian tv. és az egész Taizéi Közösség
Tarts velünk![]()
