A barokk stílusú templomot 1718–1724 között építették a jezsuita szerzetesek. A mai napig megmaradt eredeti kinézete és berendezése. Ezáltal nagy jelentőségű műemlék, lévén, hogy Kolozsvár első barokk épülete és Erdély első barokk temploma. Az alapkövet 1718. március 13-án Mártonfi György püspök tette le. A jezsuiták ekkor nagyméretű gyűjtést indítottak az építkezés költségeinek a fedezésére. A homlokzat és a bútorzat 1724-re készült el. A felszentelésre 1725. május 13-án került sor, Antalfi János püspök részvételével.

A templom egyszerű, puritán homlokzatával ellentétben a templombelső díszes, megkapó.
A Szentháromság tiszteletére emelt oltár külön építmény. Az aranytól és ezüsttől csillogó oltárasztal fölött a hagyomány szerint csodatevő mikolai Könnyező Szűz ikonja látható. Ezáltal a templom a múlt századokban zarándokhely is volt.
A szentély stallumai, a szószék, az oltárfülkékben található gyóntatószékek kiemelkedő remekművek.
1773-ban Mária Terézia császárnő feloszlatja a jezsuita rendet. 1776-ban a templom a piarista szerzetesek tulajdonába került.
A templomban most virtuálisan is körültekinthetsz a www.transilvanart.ro közösségének köszönhetően:
